Gáti Éva
a 6. osztály tanítója
A Veresegyházi Waldorf Iskolával először szülőként kerültem kapcsolatba, amikor a kisfiam a harmadik osztályba jelentkezett. Az iskola légköre, szellemisége, a tanítás módja azonban annyira magával ragadott, hogy én magam is sokszor éreztem úgy, de jó lenne itt tanulni… vagy tanítani. Így aztán nagy örömöt jelentett, hogy az iskola engem választott 2017-ben a leendő elsősök osztálytanítójául.
Az ELTE Tanító- és Óvóképző Főiskolai Karán szereztem tanítói diplomát. Ezután sokáig multinacionális vállalati közegben dolgoztam, de a gyerekekkel nem szakadt meg a kapcsolatom, nyaranként táborokat vezettem. Néhány évig kreatív tevékenységekkel foglalkoztam, blogot és könyveket írtam, amelyek szintén a gyerekekhez kötődtek: mindig érdekes és tanulságos volt látni, milyen hatalmas fantáziával és művészeti érzékkel nyúlnak a különböző alapanyagokhoz, és mennyivel szabadabban gondolkodnak az alkotás során, mint mi, felnőttek.
Ezután szinte természetes volt számomra a Waldorf-világban is együtt dolgozni a gyerekekkel, hiszen a művészet, az alkotás, a kreatív gondolkodás most is átszövi a mindennapjainkat. Időközben elvégeztem az ELTE Waldorf osztálytanító másoddiplomás szakirányú képzését, amely számtalan új ismeretet adott a gyerekekről és a Waldorf-pedagógiáról.
Mindig is meggyőződésem volt, hogy a tanítás és tanulás egy kölcsönös önismereti utazás gyermeknek és tanítónak egyaránt – de sosem gondoltam volna, hogy ez az utazás ennyire színes és örömteli lehet, tele szeretettel és csodálatos élményekkel nap mint nap.
Tanítói munkám során elsődleges célom az, hogy a gyerekek minél szabadabban használhassák a fantáziájukat és kreatívan gondolkodjanak a feladatok és problémák megoldása során. Arra szeretném tanítani a gyerekeket, hogy bízzanak magukban, gondolkodjanak függetlenül, értékeljék egymást, és mindent szeretnék megadni nekik ahhoz, hogy boldog, kiegyensúlyozott személyiségekké váljanak.